Hirdetés
Mérföldkövek:
- 1999. június 11.: A NATO befejezi Jugoszlávia bombázását, melyet a koszovói etnikai tisztogatások és a szerb hadsereg atrocitásai következtében indított a szövetség. Az európai Unió megkezdi a stabilizációs és társulási folyamatot (Stabilisation and Association Program - SAP) Szerbiával.
- 2000. június: A feirai Európai Tanács megállapítja, hogy az SAP országok „potenciális tagjelöltek” az Európai Unióban, novemberben a zágrábi csúcstalálkozóin bemutatják a SAP megállapodásokat öt nyugat-balkáni országra, köztük Szerbiára vonatkozóan.
- 2000. október 5.: Megdől Szlobodan Milosevics hatalma.
- 2001. március 31.: Az emberiség elleni bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics letartóztatása. A volt szerb vezetőt a Hágai Nemzetközi Törvényszék elé idézik, 2006. március 11-én, fogságban hunyt el.
- 2003. március 12.: Zoran Djindjics reformpárti miniszterelnök merénylet áldozata lesz.
- 2004. június 27.: Boris Tadić reformista politikust megválasztják Szerbia elnökének. 2008-ban a választók újabb öt éves mandátumot szavaztak meg részére.
- 2005. október: Megkezdik a stabilizációs és társulási megállapodásoról (SAA) szóló tárgyalásokat..
- 2006. május 3.: Az EU leállítja az SAA tárgyalásokat Szerbiával, mivel az ország nem működik együtt megfelelően a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel (ICTY)
- 2006. május 21.: Montenegró kikiáltja függetlenségét és elszakad Szerbiától.
- 2007. június 13.: Az Európai Unió és Szerbia folytatja a társulási megállapodásról szóló tárgyalásokat, miután Belgrád egyértelmű kötelezettségvállalást tesz a volt jugoszlávia háborús bűneit vizsgáló ICTY-vel való teljes együttműködésre.
- 2008. február 17.: Koszovó kikiáltja függetlenségét, amit Szlovákia, Románia, Spanyolország és Ciprus kivételével támogatnak az EU tagállamai. Szerbia a többi EU tagállamból visszavonja nagyköveteit.
- 2008. április 29.: Az Európai Unió és Szerbia aláírja a stabilizációs és társulási megállapodást (SAA), illetve a kereskedelemről és kereskedelemmel kapcsolatos ügyekről szóló ideiglenes megállapodást Luxemburgban.
- 2008. július 7.: Az Európai Szerbia Blokk néven kifejezetten az EU tagság elnyerésére szövetkezett győztes koalíció által alakított új szerb kormány egyik legfontosabb feladataként jelöli meg az uniós csatlakozást, és július 24-én visszaküldi nagyköveteit a Koszovót elismerő tagállamokba (EurActiv.hu 2008.07.25.)
- 2008. július 21.: Letartóztatják a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadžićsot, azonban szeptember 15-én Hollandia a Rakto Mladić bújtatása miatt blokkolja az SAA kereskedelmi részét.
- 2008. szeptember 8.: Ratifikálják az Európai Unió és Szerbia előcsatlakozási szerződését, amivel az ország jogosulttá válik a csatlakozási folyamathoz hivatalos támogatást kapni az Európai Uniótól, akár anyagi értelemben is.
- 2009. december 19.: Hatályba lép az Európai Bizottság által júliusban javasolt, az EU és Szerbia közötti vízummentességi megállapodás, december 22-én pedig Szerbia hivatalosan is benyújtja a tagság iránti kérelmét.
- 2010. június 12.: Szerbia megnyitja északi határait, így az uniós tagállamok, valamint Svájc, Norvégia és Izland állampolgárai útlevél nélkül, érvényes személyi igazolvánnyal is Szerbia területére léphetnek.
- 2010. szeptember 9.: Szerbia elfogadja az ENSZ által kidolgozott kompromisszumos határozatot, amelyben az EU közvetítésével folyó szerb-koszovói dialógusról állapodnak meg (EurActiv.hu 201009.01.)
- 2010. október 25.: Az EU külügyminiszterei felkérték az Európai Bizottságot, hogy kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával, ezt követően november 24-én Štefan Füle bővítési biztos átadta a Szerbia felkészültségét vizsgáló kérdőívet Belgrádnak – ezzel lényegében megkezdődik a csatlakozási tárgyalások érdemi munkája, még akkor is, ha Szerbia hivatalos nem „tagjelölt”, vagyis érdemi megállapodásokat még nem köthet.
- 2010. január 19.: Az Európai Parlament végre zöld utat ad az Európai Unió és Szerbia közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodásnak.
- 2011. május 27.: Miután a szerb hatóságok letartóztatták a háborús és emberiség elleni bűnökkel gyanusított Ratko Mladić tábornokot május 26-án, az uniós vezetők egytől egyig üdvözölték a lépést, a „srebrenicai mészárosként” ismert volt katonai vezető elfogása ugyanis az egyik legfontosabb feltétele volt Szerbia EU-s tagjelölti státuszának.
Összefoglaló:
a Jugoszlávia felbomlását kísérő politikai bizonytalanság légkörében a Balkán nacionalista vezetői sikeresen szítottak etnikai feszültséget a félszláv területeken, így a békés átmenet helyett háborúk és konfliktusok sora követte egymást. A feloldhatatlannak tűnő feszültségek okán először a horvátországi háború (1991-1995) tört ki, majd horvát fél a bosnyákokkal kiegészülve fordult a szerbek ellen (1992-1995), a kilencvenes évek végén pedig a koszovói albánok és a szerbek között alakult ki etnikai színezetű konfliktus (1998-1999). E konfliktusok utóhatásait még sem Szerbia, sem a volt Jugoszlávia más tagköztársaságai nem dolgozták fel teljesen.
Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása (2008. február), Bosznia-Hercegovina instabilitása, a horvát hatóságok által, a népirtás ügyében kezdeményezett per, és az egyéb határviták mind-mind olyan problémák, amelyek akár meg is akadályozhatják Szerbia EU-csatlakozását, ha nem sikerül megoldást találni rájuk.
A szerb állam neve, az egyes területek elszakadását követően, számos alkalommal változott meg. 2006 májusáig Szerbia és Montenegróként volt ismert, mivel Belgrád laza föderációban állt Montenegróval. A kis terület lakosságának 55,4 százaléka azonban egy népszavazás keretében az elszakadás mellett voksolt, ami a kettős állampolgárság kapcsán felmerült problémák ellenére békésen zajlott.
Szerbia stratégiai pozícióban van a Balkán félszigeten. Bár jelenleg nincsen tengerpartja, a Montenegróval fenntartott jó viszonynak köszönhetően a szerb emberek és a szerb áruk is könnyen jutnak el az Adriai-tengerhez. Keresztülfolyik rajta viszont a Duna, amely így közvetlen kereskedelmi lehetőségeket nyújt Közép- és Nyugat-Európával, de központi helyzetét erősíti az is, hogy nyolc másik országgal – köztük Magyarországgal – is szomszédos.
Kedvező geopolitikai helyzetét kiegészítik az Oroszországgal, az Európai Unióval és a CEFTA (Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás) keretében más balkáni országokkal kötött szabad-kereskedelmi megállapodásai
A konfliktusokkal terhelt kilencvenes éveket követően, 2000 óta Szerbia a demokratikus konszolidáció útján jár. Plurális alapokon nyugvó, demokratikus rendszert vezetett be, amelynek célja a kisebbségek és a szólásszabadság garantálása. A múlt problémai azonban helyenként megakasztják ezt a folyamatot. A legnagyobb fennakadást Zoran Djindjics miniszterelnök 2003. március 12-i meggyilkolása okozta, akit a kilencvenes években Szlobodan Milosevics legnagyobb ellenfeleként tartottak számon, a kétezres években pedig karizmatikus, reformista politikusként elnyerte a szerbek támogatását a kormányfői posztra.
Szerbia és az Európai Unió 1999-ben kezdett szorosabban együttműködni, ekkor vették fel Belgrádot is a balkáni országok számára létrehozott stabilizációs és társulási folyamatba (SAP). A Közösség ekkor még 15 tagból állt, és kelet-európai tagja nem volt. 2000-ben, az Európai Tanács feirai ülésén a tagállamok gyakorlatilag elkötelezték magukat a Nyugat-Balkán integrációja mellett azzal, hogy „potenciális tagjelöltekként” jelölték meg ezeket az országokat.
Szerbia stabilizációs és társulási megállapodása (SAA) központi eleme a SAP-nak, Hollandia azonban újra és újra blokkolta annak megvalósítását, mivel Hága ragaszkodik ahhoz, hogy a folyamat lezárása előtt Szerbia fogja el, és adja át a Nemzetközi Törvényszéknek Ratko Mladicsot és Goran Hadzsicsot, akiket a délszláv háborúban elkövetett tetteik miatt köröztet a Jugoszláviában elkövetett humanitárius bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék (ICTY).
Szerbia, Hollandia merev ellenállását látva, 2009. január elsején, maga kezdte el, egyoldalúan végrehajtani a megállapodást. Hollandia álláspontja részben azzal magyarázható, hogy az ICTY központja az ország kormányzati központjában, Hágában található, de sokszor felemlegetik a múlt rossz emlékeit is. Az 1995-ös srebrenicai mészárlásban megközelítőleg 8000 bosnyák férfi és fiú vesztette életét a Republika Srpska és más, félkatonai szervezetek keze által. Az azóta népirtásnak minősített vérengzésre annak ellenére került sor, hogy 400 felfegyverzett holland békefenntartó is tartózkodott a térégben. A holland kormány nyomozása következtében, Wim Kok miniszterelnök kabinetje 2002-ben lemondott, és részben vállalta a felelősséget. Azóta Mladics és Hadzsics elfogása a holland kormány egyik első számú prioritása (EurActiv.com 23/04/08).
Magyarország a nyugat-balkáni országok, és különösen Szerbia csatlakozását nemzeti érdeknek tekinti, ezért igyekszik minden lehetséges fórumon támogatni azt. Az Európai Unió tagállamaként egyrészt a brüsszeli egyeztetések során, de az INTERREG programon keresztül a határon átnyúló térségek kohézióját támogató projekteken keresztül is. A kapcsolatokat jelentősen alakító elem a szerbiai magyar kisebbség helyzete. A magyar kormány jelenleg kielégítőnek tartja a kulturális autonómia működését, így Martonyi János júniusi belgrádi látogatása során a gazdasági kapcsolatok élénkítését sürgette.
Az Európai Unió 2009. december 19-én felajánlotta Belgrádnak, hogy csatlakozzon a „fehér schengen” elnevezésű vízumliberalizációs folyamathoz, mivel Brüsszel attól tartott, hogy az új, a korábbinál reformistább kormány meggyengül, ha nem tud eredményt felmutatni a választási ígéretként is megjelenő uniós csatlakozás irányában. Jugoszlávia állampolgárai szabadon utazhattak be Európa országaiba, de az államszövetség felbomlásával párhuzamosan, a kilencvenes években több ország, köztük Szerbia is feketelistára került, így vízumkötelessé vált a schengeni térségbe való belépés.
Szerbia 2009. december 22-én, a svéd uniós elnökség pártfogásával nyújtotta be csatlakozási kérelmét. A lépés úgy tűnik, az uniós napirenddel összehangoltan történt, hiszen Svédország Szerbia csatlakozásának egyik lelkes támogatója. Ugyanígy a precíz uniós tervezés eredménye is lehet, hogy Belgrád csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről 2011 első felében, a magyar elnökség alatt születhet döntés. Budapest azt reméli, hogy Horvátország csatlakozási tárgyalásainak lezárása mellett a szerb-uniós tárgyalások megnyitása lehet a bővítés terén elért másik diplomáciai sikere
Szerbia 2010. november 24-én átvette a felkészültségét vizsgáló kérdőívet, melynek kitöltését 2011 január végére vállalta. A kormány célja, hogy 2011 végére tagjelölti státuszt szerezzen és ki legyen tűzve a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontja. (EurActiv.hu, 2010.11.26)
Főbb témakörök:
Koszovó
Szerbia uniós csatlakozási folyamatának kulcsfontosságú momentuma lesz, hogy hogyan rendezi a 2008-ban elszakadt Koszovóval kapcsolatait (EurActiv.hu 2010.09.01.). Mivel a kérdésben az Európai Unió sem egységes, az ügy nem csak Belgrád, de Brüsszel konfliktuskezelési módszereit is próbatétel elé állítja. Az EU mindenáron szeretné elkerülni, hogy olyan patthelyzet alakuljon ki, mint a 2004-ben felvett, ám továbbra is megosztott Ciprus esetében.
Szerbia és Koszovó 1998 és 1999 között állt harcban egymással. A ramboullet-i konferencia 1999. márciusi kudarca után a NATO egészen júniusig bombázta Szerbiát. Amikor végül Milosevics kapitulált, a NATO KFOR erői gyakorlatilag átvették Koszovó irányítását, és az adminisztratív feladatokat a mai napig az ENSZ ideiglenes adminisztrációs missziója (UNMIK) irányítja, melyet 2008 óta az Unió EULEX elnevezésű jogi missziója egészít ki.
2008. február 17-én Koszovó kikiáltotta Szerbiától való függetlenségét. Azóta Koszovó igyekszik önálló államiságának a nemzetközi közösségben is legitimitást találni, így elsősorban megfelelő számú támogatót szerezni az ENSZ-ben.
2010 közepére az ENSZ tagállamok 37 százaléka (71 ország) ismerte el Koszovó függetlenségét, többségében NATO és EU tagállamok. Az európai blokkban azonban továbbra is van öt ország, amely nem ért egyet a volt szerb tartomány önállósodásával. Ciprus, Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia saját politikai körülményeik miatt ellenzik Pristina egyoldalú lépését. Spanyolország például a baszk szeparatista mozgalomtól, Románia és Szlovákia a jelentős számú magyar kisebbség autonómiatörekvéseitől tart.
Az EULEX misszió egy Szerbiával kötött kompromisszum eredményeképpen jött létre, amely szerint a főleg jogászokból álló uniós csoport csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával kerülhet kiküldésre. Bár a misszió eredeti célja az volt, hogy felváltsa az itt dolgozó UNMIK csapatokat, a nyugati országok végül beleegyeztek, hogy „pártatlan jelleget” öltsön, vagyis a küldetés nem jelenti a terület elszakadásának hivatalos elismerését, és nem vesz részt az ENSZ Ahtisaari-tervének végrehajtásában (EurActiv.com 28/10/08).
Mára úgy tűnik, hogy Szerbia és Koszovó diplomáciai szintre tudta emelni a konfliktust. Szerbia megpróbálta a nemzetközi bíróság előtt érvényesíteni akaratát, ám a luxemburgi testület ítélete szerint az elszakadás nem volt egyértelműen a nemzetközi jog ellen való, és bár a felek eltérően értelmezték a döntést, az sem Pristinában, sem Belgrádban nem korbácsolta fel az indulatokat (EurActiv.hu 2010.07.23.). Koszovó elsősorban az ENSZ tagállamoknál lobbizik a hivatalos elismeréshez szükséges számú tagállam meggyőzéséért, amit azonban Szerbia ellentétes célú tevékenysége megnehezít. A szerb kormány az ENSZ Közgyűlésben kezdeményezett határozathozatalt Koszovó függetlensége ellen, a terv azonban nem csak, hogy kudarccal végződött, de Belgrád ráadásul Brüsszel haragját is kivívta, aki szerint Szerbiának inkább nála kellene törnie magát, nem pedig New Yorkban (EurActiv.hu 2010.09.01.).
A Koszovó és Szerbia közötti ellentét természetesen a térség más országaira is kihatott. Szerbia 2009-ben például úgy döntött, hogy visszahívja montenegrói nagykövetét, mivel diplomáciai kapcsolatba lépett Pristinával. Tadic elnök később az új horvát elnök, Ivo Josipovics beiktatását is bojkottálta, amiért arra Fatmir Sejidu koszovói elnök is hivatalos volt az eseményre. Ráadásul, Szerbia még csak egy tárgyalóasztalhoz sem hajlandó ülni Koszovó képviselőivel, és ragaszkodik ahhoz, hogy volt tartományát az UNMIK képviselje az egyeztetéseken.
Mind a szerb-koszovói, mind a szerb-uniós kapcsolatokban is áttörést jelentett azonban, mikor Szerbia 2010 szeptemberében beleegyezett, hogy dialógust kezdeményez Pristinával. Vuk Jeremics szerb külügyminiszter budapesti látogatása során Martonyi János azt szorgalmazza, hogy minél előbb kezdődjenek meg a tárgyalások Belgrád és Pristina között, ahogyan azt a nemrég született ENSZ-határozat előirányozta.
Horvátország
Szerbia és Horvátország keserű harcot vívott egymással a balkáni háborúk folyamán. Küzdelmük azonban a kétezres évekre áttevődött a tárgyalóterem falai közé. 1999. július másodikán Horvátország a Nemzetközi Bíróság elé idézte Szerbiát, Zágráb szerint ugyanis Belgrád népirtást követett el. Szerbia 2010. január 4-én élt hasonló lépéssel, különös tekintettel a horvát hadsereg 1995. augusztus 4. és 8. között végrehajtott műveleteire (EurActiv.com 12/01/10).
A két ország között ennek ellenére enyhülni látszanak a feszültségek. Horvátországban a szociáldemokrata Ivo Josipovics közelmúltbeli megválasztásával felmerül annak a lehetősége, hogy a népirtásról szóló kölcsönös vádakra politikai úton keressenek megoldást. Josipovics megválasztása után a szerb kormány ugyanis szinte azonnal ígéretet tett arra, hogy hivatalosan is bocsánatot kér a 8000 bosnyák halálával végződő srebrenicai mészárlásért. A szerb parlament 2010 márciusában szűk többséggel fogadta el a bocsánatkérő nyilatkozatot.
Ráadásul, egyik szemét folyamatosan a lezárása felé közeledő horvát csatlakozási tárgyalásokon tartva, Horvátország azt mondta, minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy segítse a Balkán-térség többi országának csatlakozási folyamatát, elsősorban a közösségi joganyag (acquis communautaire) átvételtét segítő nemzeti jogalkotási gyakorlatok terén (EurActiv.com 08/12/09)..
Bosznia-Hercegovina
Szerbia különleges kapcsolatot ápol Bosznia-Hercegovinával, mivel annak többségét, és egyik „államalkotó nemzetét” a szerbek adják a Republika Srpska keretében. Az elmúlt években azonban feszültség alakult ki az ország szerb nemzetisége és a nemzetközi közösség között. A Republika Srpska úgy tűnk, ki kíván lépni a három államalkotó nemzet laza szövetségből, és önálló országként akar megjelenni a nemzetközi színtéren. Az 1995-ös daytoni megállapodás értelmében Bosznia-Hercegovina egyfajta nyugati protektorátusként működik, és a nyugati missziók többek közt alkotmányreformot sürgetnek, amelyet azonban a szerb rész ellenez.
A politikai elemzők szerint veszélyes lehet, ha a laza szövetség felbomlik, mivel annak hatása átgyűrűzhet a Balkán más térségeire is. Az elemzők gondolatait csak alátámasztja, hogy Stjepan Mesics, Horvátország leköszönő elnöke 2010 januárjában egyenesen katonai beavatkozással fenyegetett arra az esetre, ha a Republika Srpska úgy döntene, hogy kilép Bosznia-Hercegovinából, és csatlakozna Szerbiához. Szerbia ugyanakkor úgy tűnik, nem kívánja a boszniai szerb közösséget ilyen lépésre ösztökélni. 2010. január 24-én, az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, Boris Tadić elnök úgy fogalmazott, hogy „Szerbia – mint a nemzetközi közösség felelősségteljes tagja – továbbra is teljes mértékben támogatja Bosznia-Hercegovina szuverenitását és területi integritását, és határozottan ellenezni fogja, ha bárki megkísérelné ezen ország, vagy az ENSZ bármely tagállamának egységét megbontani”.
Az ICTY és az SAA
Brüsszel azonban nem csak a szomszédaival fenntartott kapcsolatain keresztül teszteli Szerbia uniós csatlakozási szándékát, hanem figyelembe veszi a Jugoszláviában elkövetett humanitárius bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszékkel (ICTY) való együttműködését is. A kérdés különösen Hollandia számára jelentős, akinek fővárosában az intézmény székhelye található (lásd az Összefoglalóban).
Az Európai Unió és Szerbia 2008 áprilisában írja alá a stabilizációs és társulási megállapodást (SAA), amelynek egyrészt támogatást irányoz elő a felzárkózási folyamathoz, hosszú távon pedig a tagság lehetőségét vetíti előre. A megállapodás kereskedelmi része azonban nem léphetett életbe, mivel a holland, a belga és a brit kormány megvétózta annak végrehajtását.
Jelenleg egyedül a holland vétó akadályozza meg, hogy az SAA ezen része hatályba lépjen, és Szerbia részesüljön a megállapodásban lefektetett előnyökből. Annak részeként az ország többek közt vámmentesen férhetne hozzá néhány termék uniós piacához, és az eddiginél magasabb pénzügyi támogatásban is részesülhetne.
A holland, belga és brit hatóságok az ICTY főügyészétől, Serge Brammertz-től vártak megerősítést Szerbia „teljes együttműködésére” vonatkozóan, aki már 2009. decemberi jelentésében úgy fogalmazott, hogy a szerb hatóságok „a dokumentumok kiadására vonatkozó kérelmeket sokkal gyorsabban és hatékonyabban hajtják végre,” mint korábban.
A holland külügyminiszter, Maxime Verhagen „pozitívan” írta le a jelentést, és azt mondta, hogy az országa júniusban újra értékeli az SAA megállapodás lehetséges ratifikációját. A felülvizsgálat meg is történt, így Hollandia, és ezzel egy időben Belgium és Nagy-Britannia is feloldotta a vétót a külügyminiszterek 2010. június 14-i tanácsülésén. A holland parlament azonban bizonytalan a döntést illetően, és továbbra sem ratifikálta az SAA-t.
Következetlen követelések
A tagállamok egy ideig azt kérték Szerbiától az SAA-ért cserébe, hogy kerítse kézre a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadžicsot. Miután azonban a volt tábornokot 2008 júliusában átadták a Nemzetközi Törvényszéknek, az uniós tagállamok újabb feltételeket szabtak a megállapodás ratifikálásának. Azt kérték, hogy az ország segédkezzen Ratko Mladics és Goran Hadzsics kézre kerítésében is.
Az EurActivnak nyilatkozó szakértő szerint ez a magatartás azonban következetlen és veszélybe sodorja a bővítés katalizátor szerepét, amelyet ezen térség demokratizálódásában betölt. A Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója úgy véli, hogy az egyes országok akár 10-15 évet is hajlandóak várni a csatlakozásra, ha az odáig vezető út következetes feltételek mentén halad, és az előrelépésekért a megállapodásnak megfelelő jutalmak járnak (EurActiv.hu 2010.09.17.).
A csatlakozás támogatása: Népek és pártok
Szerbiában sokan támogatják az uniós csatlakozást. A Centre for Free Elections and Democracy (CESID) 2009. novemberi elemzése szerint a szerbek 71 százaléka egyetért azzal, hogy az ország az Unió tagjává váljon. A lelkesedést akkor az alapozta meg, hogy a kormány 2009 decemberében tervezte benyújtani az uniós tagság iránti kérelmet, amit meg is tett (EurActiv.com 04/01/10)..
Politikai szinten, a mainstream pártok egyre jobban elkötelezik magukat az uniós projekt mellett, és érezhetően ehhez a célhoz irányítják politikájukat. A kormányzó Demokratikus Párt más most teljes jogú tagja az európai szocialista pártcsoportnak, ráadásul a korábban Szlobodan Milosevics vezetése mellett működő Szerb Szocialista Párt is 180 fokos fordulatot vett, és Ivica Dacsics vezetésével az európai szocialista körök jól ismert tagjává vált.
A közép jobb pártok nem tudtak érezhető áttörést elérni az elmúlt időszakban Szerbiában.
A Szerb Radikális Párt az elmúlt időszakban különösen érdekes fejlődésen ment keresztül. A párt elnöke, Vojislav Seselj háborús bűnök vádja alatt, a Nemzetközi Törvényszék előtt kell számot adjon tetteiről. A korábbi alelnök, Tomiszlav Nikolics most a Szerb Progresszív Pártot vezeti, melynek keretében elfogadja, hogy az ország hosszú távú célja az euroatlanti integráció. Nikolics 2009-ben Brüsszelbe is ellátogatott, ami politikai nézeteinek határozott változását jelöli. Olyannyira, hogy hágai felszólalásában Seselj árulónak nevezte Nikolicsot.
Politikai aggodalmak
Az Európai Bizottság 2009-es előrehaladási jelentésében aláhúzta, elismerésre méltó a fejlődés, amelyet Szerbia a pártrendszerének stabilizálása terén elért. „A parlament 2009 májusába új törvényt fogadott el a politikai pártokról. Ez a jogrendszer olyan alapvető darabja, amely egyértelműbb és szigorúbb szabályozást ír elő a pártok bejegyzésére, csökkentve ezáltal azon pártok számát, amelyek csak papíron léteznek.” - áll a jelentésben.
A Bizottság ugyanakkor kritizálja az aktív politikai pártokat. „A legtöbb parlamenti párt egyedi megállapodást kötött a képviselőivel a lemondásukról. Az alkotmány által megkövetelt jogszabályokat nem fogadták el. A jelenlegi eljárás, amely szerint dátum nélküli üres felmondólevelet írnak alá a képviselők, nincs jogilag szabályozva.” - írja a jelentés.
Szerbia brüsszeli dicséretben részesült azonban a kormány stabilitásának megőrzése, illetve az emberi jogi eredmények következetes javulása miatt. Továbbra is aggodalomra ad okot ugyanakkor a korrupció mértéke. 2009 áprilisában korrupció elleni ügynökséget állítottak fel a szerb hatóságok, ám az eredmények egyelőre nem értékelhetőek. Szerbiának további erőfeszítéseket kell tennie a közbeszerzések, a privatizáció, az adózás, a vámok, az engedélyezés és a feljelentők védelme érdekében.
A tagállamok külügyminiszterei 2010. október 25-én megegyeztek, hogy felkérik az Európai Bizottságot a Szerbiával való csatlakozási tárgylások megnyitására, vagyis az ország várhatóan hamarosan hivatalosan is tagjelöltté válik.
Gazdasági kilátások
Szerbiát igen érzékenyen érintette a gazdasági és pénzügyi világválság. Az ország statisztikai hivatala szerint a gazdaság 2009-re 2,9 százalékkal zsugorodott össze, pedig az azt megelőző években 5-8 százalékos növekedés volt mérhető. Mindazonáltal a visszaesés nem volt olyan nagy mértékű, mint, amire az IMF számított (4 százalék)
Az ország erősen függ a külföldi hitelektől, ezért különösen súlyosan érintette a hitelpiac összeomlása, olvasható az Európai Bizottság jelentésében. A dokumentum szerint az országnak több hitelre lesz szüksége ahhoz, hogy a gazdaság fellendülhessen. Ezzel megegyezően Szerbia 420 millió euró igénylését tervezte 2008 decemberében, de végül ezt 2009 közepén 2,9 milliárd euróra emelték, 2010 folyamán pedig további 370 millió euróval egészítették ki
Szerbiában a munkanélküliség 16,4 százalékos volt 2009 áprilisában. Az uniós átlagos 65,9 százalékos foglalkoztatási rátához képest pedig ez az arány alig 50,8 százalék volt, írja az európai statisztikai hivatal, az Eurostat.
A Bizottság nincs meggyőződve arról, hogy Szerbia képes megküzdeni a piaci versennyel. A jelentésben foglaltak szerint a gazdasági válság „instabilabbá és kiszámíthatatlanabbá tette a körülményeket a politikai döntéshozók és a gazdaság működtetői számára egyaránt. A piaci mechanizmusok működését továbbra is torzulások zavarják, jogbizonytalanság jellemző, és az állam jelentős mértékben belefolyik a magánjavak termelésébe, így nincs elegendő verseny”.
Az Európai Unió az Előcsatlakozási Alapokon keresztül (IPA) járul hozzá a szerbiai gazdasági beruházásokhoz. 2007 és 2012 között 1,18 milliárd euró IPA forrás áll az ország rendelkezésére, ami csak 2010-re 198,7 millió eurót jelent.
Szerbia nem tagja a Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO), de már jelezte belépési szándékát, melyet számos ország, így az Egyesült Államok is támogat. Ez a lépés megerősítené az ország szerepét, melyet, mint szabadkereskedelmi korridor játszik Európa, a Balkán országok és Oroszország között.
Magyarország és Szerbia
Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet kutatója szerint „Magyarországnak nemzetpolitikai, biztonságpolitikai, és gazdasági okokból is fontos a nyugat-balkáni országok integrációja. Az integrációs követelmények teljesítésének eredményeképpen ugyanis csökken a térségben még mindig érzékelhető politikai feszültség és a szervezett bűnözés, ellenőrizhetővé válnak a migrációs folyamatok, biztonságosabbá válik a magyar vállalatok térségbeli befektetése, a jogállamiság és a kisebbségvédelmi követelmények teljesítése pedig kedvezőbb körülményeket biztosíthat a vajdasági magyarok számára."
„Budapest ennek érdekében mind kétoldalú, mind regionális, mind uniós szinten sokat tett és sokat tesz. A kétoldalú együttműködés területén ki kell emelni az 1999-ben elindított Szegedi Folyamatot, amely kezdetben a demokrácia építés területén nyújtott támogatást, 2004-től pedig az európai integrációs perspektíva megvalósításának elősegítését tűztük ki célul. A civil szervezetek konferenciák szervezésétől kezdve a gyakorlati tapasztalatok átadásáig számos területen nyújtanak segítséget a szerbiai partnerszervezeteknek. A magyar köztársasági elnökök, miniszterelnökök és külügyminiszterek gyakori kétoldalú találkozókon bátorították szerbiai partnereiket az integrációs követelmények teljesítésére. A korábbi hagyományok folytatását jelentette, hogy Martonyi János külügyminiszter első hivatalos bilaterális szintű külföldi útja 2010. június 10-én Belgrádba vezetett, ahol aláírtak egy, a szerb integrációs erőfeszítések magyar segítésére irányuló egyetértési nyilatkozatot.” - írja az EurActivnak eljuttatott levelében a kutató.
A magyar külügyminiszter említett szerbiai látogatása során szó esett a gazdasági kapcsolatok erősítéséről is. Reményét fejezte ki, hogy a novemberi kormányülés ezt a törekvést fogja tükrözni. Hasonlóan vélekedett korábban Szatmáry Kristóf, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának fideszes alelnöke, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szatmáry az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a két ország között sokkal virágzóbb is lehetne a gazdasági kapcsolat, amelyet szerinte a gazdasági válság, és az előző időszak kedvezőtlen vállalkozásfejlesztési rendszere fogott vissza.
Szilágyi szerint a nemzetközi fejlesztési együttműködési politika (NEFE) keretében Magyarország „kiemelten kezelte és kezeli a Szerbiának nyújtott támogatást”.
„Regionális szinten a Visegrádi Négyek, illetve a Regionális Partnerség tagországaival együtt szorgalmazzuk Szerbia integrációs törekvéseinek felgyorsítását, s egyre gyakrabban vonjuk be a Nyugat-Balkán országait a tárgyalásokba. A legfontosabb terep az Európai Unió. Az EU határmenti együttműködéseket támogató programjának keretén belül 2004 és 2006 között a magyar-román-szerb INTERREG IIIA részeként már működött a Magyarország–Szerbia és Montenegró Szomszédsági Program. 2007-től pedig az Európai Területi Együttműködési program nyújt lehetőséget arra, hogy a magyar-szerb határmenti együttműködés új körülmények között járuljon hozzá a határmenti területek fokozatos gazdasági-társadalmi integrációjának erősödéséhez. Ez a program előcsatlakozási támogatási eszközként működik, azaz egyszerre szolgálja a magyar nemzetpolitika céljait és Szerbia integrációjának elősegítését.” - írja Szilágyi.
A szakértő hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország – Hollandiával ellentétben - úgy véli, hogy Szerbia csatlakozási folyamatát fel kell gyorsítani, és a Tanács elnökeként ezt várhatóan elő is mozdítja majd. „A magyar politikusok személyes találkozók alkalmával, illetve az EU intézményeinek lehetőségeit kihasználva folyamatosan kiálltak Szerbia integrációjának felgyorsítása mellett, úgy vélték, hogy egyes háborús bűnösök bujkálása miatt nem szorulhat háttérbe egy egész ország lakosságának érdeke. Az európai parlament magyar képviselői pártállástól függetlenül lobbiznak Szerbia érdekében. 2011 első felében Magyarországnak az EU soros elnökeként, az uniós napirendek formálójaként lesz lehetősége arra, hogy segítse Szerbia integrációját.” - írja Szilágyi.
"Az elnökséget ellátó országnak az EU közösségi politikáját kell szolgálnia. Magyarország ezeken a kereteken belül azt segítheti elő, hogy az EU tagállamok között ebben a kérdésben zajló megbeszélések és egyeztetések minél gyorsabban, hatékonyabban és zökkenőmentesen folyjanak, és ez egyáltalán nem csekély diplomáciai feladat. Megfelelő uniós légkör esetén bizonyos folyamatokat maga is kezdeményezhet. Ebből a szempontból szerencsés, hogy a térség integrálását az EU is az alapvető feladatok között tartja számon. És persze az EU elnökségét ellátó országként sokféle módon bátoríthatjuk Szerbiát a szükséges reformok minél gyorsabb végrehajtására."
Vuk Jeremics szerb külügyminiszter 2010. októberi látogatása során elmondta: nagyon intenzív lesz a kapcsolat és az információcsere Magyarország és Szerbia között a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség alatt, ez az időszak rendkívül fontos Belgrád számára is. Martonyi János a külügyminisztérium közleménye szerint a találkozón elmondta: a magyar Országgyűlés a következő hetekben ratifikálja a Szerbia és az EU között létrejött társulási és stabilitási egyezményt.
Schöpflin György (MEP, Európai Néppárt, Szerbia helyzetének árnyékjelentéstevője) szerint magyar nézőpontból különösen fontos, hogy Szerbia minél előbb integrálódjon az Unióba. (EurActiv, 2010.11.17) Ennek két legfőbb akadályát a szabadlábon lévő háborús bűnösökben (Ratko Mladić és Goran Hadžić) és Koszovó kérdésében látja. Szerbia számára a 2018/2019-es dátumot tartja reálisnak a csatlakozásra. Addig még több megoldandó feladat van az adminisztráció különböző területein, az igazságszolgáltatásban és a szervezett bűnözés elleni harc területén.
